Elfelejtett terület
A lenyugvó nap tüze égeti a hátam
Képzelet egy fa tövében, elnyúlnék bátran
Nézni, ahogy az esthajnal felvillan az égen
S fűszállak izgassák csiklintva a térdem
S ha hangulatom lankad, ez nyugalomra késztet
Természet hangjait nem hallani egészen
Átérezni a csendet s meglelni a szépet
Elfelejtett boldogság, rohanásba tévedt
Emberisség, igazán ez tényleg nem szégyen?
Ha elfáradt a tested, itt újra - újra ébred
S ha Istent keressed, meglátod majd benne
Sok - sok apró inger építi a lelket
Szeretet add a megfásult embernek
Csoda, ahogy a fűszál feltápászkodik
Egy erős szél után, még sem változik
Nem adja fel harcát, egyre próbálkozik
Az ember tényleg az, aki gondolkozik?
Szeretnék a természet lágy ölében ülni
S vajon a sors az embert merrefele küldi?
Elmélkedni a tisztaságban, ötleteket szülni
Fejet hajtok előtted, mert ki tudod ezt bírni
Két évszád szenny mögött, csodát tudsz művelni
De csak annak, aki látni akar nem csak körül nézni
Nincs időnk a természetre, de majd visszasírunk
Mikor a szeméttelep közepén lesz a tömegsírunk
Tisztelet a hiánycikk az emberek zsebében
Adj uram értelmet, vagy adjuk el a szégyent
S kinyitom a szemem s kérdőn, nézzek széjjel
Mi történt már megint az emberiséggel?
Csoda, ahogy a fűszál feltápászkodik
Egy erős szél után, még sem változik
Nem adja fel harcát, egyre próbálkozik
Az ember tényleg az, aki gondolkozik?