Télelő
November hátán már a nap sem izzad
Csak úgy előjön, mint az éhező hím vad
A tisztás patakánál s rögtön tovább illan
Aztán újra eltűnik, majd megint elővillan
Olyan, mint a hal, mely fel-felugrik
Az a baj még mindig, a sodrással úszik
De még hegyzi fülét, még-még hallgatózik
De lassan minden elhal, elcsendesedik
Napsugarak is csak halványan bimbóznak
Lassan az ablakokra jégvirágot szórnak
Leheleteink a szürke ég falára íródnak
Majd, mint füstbe ment terveink, elporhad(nak)
Már gond van, a napi sétafikálással
A sétabotok lassan pótmamává válnak
A hó még mindig vár, csak várat magára
A hideg lassan felemészt, sírt áss magának
A fák szomorúak, még köszönni sem tudnak
Csak a fenyő tud, mely zöldruhába csusszant
Lassan neki is itt a vég, minden egyéb másnak
Oszt minden újraébred, mint a zsidók Messiása