Télelő

November hátán már a nap sem izzad

Csak úgy előjön, mint az éhező hím vad

A tisztás patakánál s rögtön tovább illan

Aztán újra eltűnik, majd megint elővillan

Olyan, mint a hal, mely fel-felugrik

Az a baj még mindig, a sodrással úszik

De még hegyzi fülét, még-még hallgatózik

De lassan minden elhal, elcsendesedik

Napsugarak is csak halványan bimbóznak

Lassan az ablakokra jégvirágot szórnak

Leheleteink a szürke ég falára íródnak

Majd, mint füstbe ment terveink, elporhad(nak)

Már gond van, a napi sétafikálással

A sétabotok lassan pótmamává válnak

A hó még mindig vár, csak várat magára

A hideg lassan felemészt, sírt áss magának

A fák szomorúak, még köszönni sem tudnak

Csak a fenyő tud, mely zöldruhába csusszant

Lassan neki is itt a vég, minden egyéb másnak

Oszt minden újraébred, mint a zsidók Messiása