Na-val nem kezdünk mondatot, de én vérlázadó révén mégis megtettem, nyányányá. Na szóval, (esmen megtettem), ott tartottam, hogy keresnem kellett, egy olyan embert, aki hozzá, mer nyúlni a hajamhoz, s akiben még úgy meg is bízhatok, s ért is a raszta készítéshez. Sokat kerestem, kb. havi 2000 lejt, de végül rátaláltam a fodrászomra.

     Június 16-án, pontosan emlékszem a dátumra, mint a születésemre. Jól indult az egész, me mondta, hogy soha másnak rasztát nem készített, csak magának, há gondoltam magamba, ejsze csak kisül belőle valami. Elmentem hozzá, fogadtatás szívélyes volt, puszi, pacsi, minden egyéb megvolt.

           Délután három órakor nekifogtunk a haj(d)műveletnek. Engem az álmom hajtott előre, őt meg a megígért pénz, de én nem gondoltam, hogy kínzássá, erőszakká és tortúrává válik. Először, vaegy hajgumival, csomókat csinált az agyamra, úgy néztem ki, mint Harisnyás Pippi csak sokkal  több copffal.

     tt az első kép, szó szerint drágaságaimról, feltöltöttem a facebookra, közben jöttek a kommentálások, hogy de beteg vagyok, jó nézz ki, nem nézek ki, like, dislike. Én csak arra tudtam gondolni, hogy a következő napokban mennyi kommentálást kapok, a facebookon kívül is, s főleg a munkatársaktól. Nos nem csalódtam..

      A fájdalom egyre fokozódott, s a rasztacsimbókjaim is egyre szaporodtak, közben megnéztem már egy teljes évadot a Family Guyból. Este kilenc órakor, már kezdtem elálmosodni, s így ,,szolá a fodrász hézzám,,: - Hogy olyan 6 körül aztán le akar feküdni, kicsit pihenni. Na gondoltam, itt tényleg megkezdődött a végítélet: - Bomba, hova kerültél, mit teszel magaddal? De elmentünk vacsorázni, s újult erővel ismét belevágtunk.

   Éjjel egy órakor, újra elfogott a fáradság, már a szemeim csukódtak le, s fejem hajlott le, de nem tudtam elaludni, me a fejbőrömet tépte, s horgolta, s fésülte, s a fájdalom nem hagyta, az agyam kikapcsolni. A testem is már görcsben állt, úgy el voltam zsibbadva, mint fogorvosnál. Aztán négy óra felé mondtam, én nem bánom, de feküdjünk le, na nem egymással, hanem külön- külön, me te is s én is fáradt vagyok.

  Reggel nyolckor felkeltünk, s újra belefogtunk a feladatba, az álmosságot hamar kihajtotta a szememből a könnycsepp, amit a fájdalom okozott.

,, Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyjad a fájdalmat másra.
Engem változtass rasztásra.,,

     Néztem az órát, s már dél körül volt, elmentünk egyet reggelizni, s akkor azután, nem az előtt, csak is utána jött a tortúra vége. Még fel-felbőgtem mint az 1200 Lada, de már láttam a fényt az alagút végén, s láttam magam előtt a forma 1 futamot. Három óra elött 10 perccel befejeződött a hajművelet. Megköszöntem, dicsértem, örültem, s vigyorogtam, s hálát adtam Úrnak, Jahnak, Buddhának, Javénak s a fodrászcsórónak. Azzal elfutottam haza, me volt még 10 percem a futam kezdéséig. Felvettem a nyúlcipőt, ez esetben a Globe-t,  azzal kennyed hazza. Útközben még összefutottam pár baráttal, de a szuszogástól nem tudtam velük értelmesen beszélgetni. Futam előtt haza értem, olimpiai rekorddal. A felvezető kör ment pont, na megnyugodtam, megpihentem, s örültem az új sérómnak. S beraktam a Winampba a kötelező, mindenki által ismert zenét: