Húszon éves fejel, még mit érdekeljen a jövő
A hálom így is keresztes, össze-vissza szövöm
Elgondolkodok mit tettem az asztalra
Apám sem büszke rám, mert miért lenne az?
Csak az írás és a munka, oh minek azt?
A válasz egyértelmű, hogy nem élek meg ebből
De én nem meg akarok, hanem csak élni szívből
Ha rímeket fabrikálok, ez nekem a támpont
Jöhet szélvihar vagy tornádó, rajtam az sem gázol
Taposom az ösvényem, még ha néha igen sáros
Mert cipőm helyén talpam, s azon járkálok
Elég nekem cipelnem a saját korbácsom
Mert Isten add csak reményt, és az elvarázsol
Olyankor önmagam vagyok, senki sem vádol
Önmagamba fordulok, jelenleg is így teszek
Ha nem tetszik a rendszer, nyugodtan elmehetsz
A Székelyföld szíve lükteti a vérem
Elképzelem magam, kint hogyan élnék télen
Sírni volna kedvem, de sajnos nem lehet
Mert a létkihívás a földbe eltemet
Kihaló félben lévő romantikában élek
A szívem átszíneződött, s most csak feketén lüktet
Lükteti a vért, a tudatot táplálja
Jó eső érzés mikor egy barát átkarol
Olyankor megszűnik a világ, megszűnik a gond
Pozitív energiát sugárzik a testem
Felálltam s még fogok, ha az úton elestem
Ellestem a tippet, a cselt el nem árulom
Csak az optimizmus, amit sugallok s átadok
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.